A Hammersmith Palais-ban vagyok egy fekete f�gg�ny m�g�tt a b�ty�immal. Tet�t�l talpig az egyenruh�kba �lt�zve. Most el�sz�r, mi vagyunk a The Black Parade, �s az eg�sz olyan, mintha erre a pillanatra v�rtam volna mindig is kisgyerekkorom �ta.

idegesebb vagyok, mint valaha.

A gyomromban pillang�k �s kolibrik r�pk�dnek �ssze-vissza, a kolibrik k�b� �k�lnagys�g�ak �s bel�lr�l �t�getnek. A f�nyek kialszanak �s a t�meg kezd felbolydulni. �gy t�nik, hogy tegnap m�g Ausztr�li�ban voltunk a sz�npadon, befejezve egy hossz�, neh�z, k�t �ves id�szakot. Most megint egy�tt vagyunk, de valami megv�ltozott, valami er�sebb lett.

A bemond� megsz�lal. Egy f�lledt hang� brit h�lgy ezt mondja: „Sajn�lattal k�z�lj�k, de a My Chemical Romance nem fog tudni ma este fell�pni el�re nem l�that� okok miatt. A neh�zs�gek�rt a legm�lyebbr�l j�v� sajn�latukat fejezik ki. A t�voll�t�k miatt n�h�ny nagyon j� bar�tjukat k�rt�k meg, hogy helyett�k fell�pjenek.”

A k�z�ns�g energi�ja m�r annyira megn�tt, hogy egy eg�sz v�rosnak el�g lenne. Nem l�tjuk, de �rezz�k �ket. A s�t�tben l�tom, hogy Ray a hely�n �ll, �beren, koncentr�lva. Bob elkezdi a temp�t adni, �s Frankie belekezd a ’The End’-be, ami az�rt ironikus, mert ez egy�ltal�n nem a v�g… csak a kezdet.

Odafordulok Mikey-hoz, aki majdnem olyan idegesnek n�z ki, mint �n,

�s azt mondom: „Szeretlek, Mikey.”

„�n is szeretlek.”, v�laszolja.

a f�gg�ny leg�rd�l, �s feh�ret l�tok.

egy�ltal�n nem a v�g.

a legjobb id�k voltak, a legrosszabb id�k voltak…

ut�na ism�t a legjobb id�k lettek.

A k�vetkez�ket Mikey Way �rta:

Visszateker�s. A Taste Of Chaos-szal, k�t �vvel ezel�tt indult el az, ami most The Black Parade n�ven ismert. Akkoriban, az album neve The Rise And Fall Of My Chemical Romance volt. Ez mindenk�ppen el�revet�tette, hogy az album �s mi is miv� fogunk v�lni.

A Three Cheers m�g csak hat h�napja jelent meg, amikor mi m�r el akartuk kezdeni �rni a harmadik nagylemez�nket. A lemezre utal�sok hangzottak el hangpr�b�kon vagy k�sza hajnali �r�kban. Mindig az volt, hogy valaki a busz h�tulj�b�l (volt egy �sszet�kolt, hordozhat� st�di�nk ott) kiab�lt a t�bbieknek, hogy „H� fi�k, hallgass�tok csak ezt meg.” A ’This Is How I Disappear’, a ’Heaven Help Us’ �s a ’Dead!’ itt sz�lettek, p�r m�sik dallal egy�tt, amik eml�kk�nt vagy m�s dalok r�szeik�nt v�gezt�k. Ahogy a banda egyre emelkedett, �gy n�tt a munka is. M�g leveg�t is alig kaptunk, nemhogy �j dalokon gondolkodjunk.

Am�g a Green Day-jel turn�ztunk, ugyan�gy �rtunk egy p�r dalt a t�kolt-st�di�ban a busz h�tulj�ban. A lemez l�nyege kezdett kiform�l�dni. Fura m�don, a Warped Tour-t �gy kezdt�k, hogy az �rott dalaink meglep�en optimist�k voltak. Ez meglepet�sk�nt �rt minket. „Sz�val akkor most v�g�l is boldogok vagyunk?” sokan ezt k�rdezt�k magunkt�l. „Hova t�nt a m�lab� �s a csap�s?” Egy hang ott motoszk�lt a fej�nkben „Csak �vatosan azzal, hogy mit k�v�ntok.”

A nagyturn�nk el�tt New York-ban, a S.I.R studios-n�l k�sz�lt�nk fel. Annyira izgatottak voltunk, hogy megint egy�tt lehet�nk �s zen�lhet�nk. Erre nem nagyon volt lehet�s�g a kor�bbi turn� zs�folts�ga miatt. Ekkoriban sz�letett meg az egyik kedvenc dalom, a „Disenchanted”. Mindig is szerettem volna, ha a band�nak van egy Journey- f�le ballad�ja, �s sz�pen lassan ez az id� is el�rkezett. Az amerikai nagykoncert-sorozat alatt Eur�p�ban �s Ausztr�li�ban is volt egy sor fell�p�s�nk, ami a ’Three Cheers’ id�szakot b�cs�ztatta. Ez volt az els� nagyobb sz�net szinte a banda megalakul�sa �ta (lesz�m�tva az addigi n�h�ny napos sz�neteket). N�h�ny dalr�szlet, n�h�ny akkor m�g n�vtelen dal ugyan�gy sz�letett ez alatt az id� alatt.

Amikor v�gre haza�rt�nk, kivett�nk egy j�l meg�rdemelt egy h�napos szabads�got. A band�ban mindenki kapott egy nagy adag val�di �letet, amihez hozz� kellett szokni.

Egy h�nap ut�n megint a S.I.R. studios – n�l gy�lt�nk �ssze arra, amit a szakm�ban �gy mondanak, hogy ’a harmadik lemez el�k�sz�lete’. Egy csom� ember azt hitte, hogy csak egy lemez�nk van, amikor is m�r kiadtunk egy m�sik albumot n�h�ny �ve m�g az Eyeball Records-n�l. Ahogy elkezdt�nk �rni, a stressz egyre fokoz�dott. „Hogy fogjuk a Revenge-et folytatni?” „Mi van, ha az emberek ut�lni fogj�k ezt?” Minden banda erre gondol, amikor egy el�g sikeres album ut�n meg kell �rniuk a k�vetkez�t. Janu�rt�l m�rciusig szorgosan �rtunk. Az izgalom ott volt a leveg�ben, dalt dal ut�n k�p�lt�nk ki. Az olyan dalok, mint a Welcome To The Black Parade (akkoriban m�g a The Five Of Us Are Dying volt a c�me), az I Don’t Love You, �s a Mama ekkor sz�lettek.

M�rcius elsej�n az el�k�sz�letek azzal folytat�dtak, hogy Los Angelesbe telep�lt�nk �t. Az�rt hagytuk el New York-ot, mert �gy �rezt�k, hogy leveg�v�ltoz�sra van sz�ks�g�nk. Amikor meg�rkezt�nk Los Angelesbe, egy nagyon is k�s�rtetj�rta kast�lyba, a Paramour-ba kellett k�lt�zn�nk. Ennek a h�znak nagy h�re volt arr�l, hogy fura �s megmagyar�zhatatlan esem�nyek t�rt�nnek benne. N�h�nyan csak nevett�nk ezen; m�g m�sok (k�h�m, k�h�m, �n) f�lelmetesnek tal�lt�k a h�zat. Amilyen szerencs�m van, a legf�lelmetesebb (�s ahogy m�sokt�l k�s�bb megtudtam) a legink�bb k�s�rtett szob�ba ker�ltem. Mindehhez m�g hozz� j�n az, hogy a szob�ban csak egy sz�l k�k k�rte volt, ami nem vil�g�totta be rendesen azt, csak h�tborzongat� hom�lyt adott. Kutyaugat�st lehetett hallani, ajt�k csap�dtak be emberek el�tt (Frankie �s Gerard) �s k�dak teltek meg v�zzel, amikor senki nem volt a k�zelben (Bob). Egy nagy t�ncteremben �ll�tottuk fel a cuccainkat, ami t�mve volt f�lelmetes festm�nyekkel, b�torokkal �s szobrokkal.

A zene elkezdett mag�t�l folyni, �s ezzel egybev�gva, a dalok egyre s�t�tebbek, a dallamok �s dalsz�vegek egyre mar�bbak lettek. Az olyan daloknak, mint a This Is How I Disappear, vagy a Mama, voltak ezek a v�szj�sl�, d�b�rg� r�szei. Olyan dalok, mint a Famous Last Words, vagy a Sleep, meg�r�dtak. Az I Don’t Love You m�g ink�bb mar� �s f�jdalmas lett (mintha alapb�l nem lett volna olyan). Dal dal ut�n lett gy�ny�r�en �s f�jdalmasan megfestve. Minden frusztr�ci�nkat kiadtuk, minden cs�ppnyi rem�ny�rt ki�ltottunk, megmondtuk a magunk�t, �j �jt k�vetve. Minden egyes dallal valami m�ss� alakultunk. Sosem lesz�nk ugyanazok, akik voltunk. Mi voltunk a Black Parade… sz� szerint.

Az L.A. – i �r�s alatt csatlakozott hozz�nk egy �kk� f�rfi alakban, akit Rob Cavallo – nak h�vnak. �gy viselkedett, mint egy tan�t�, tan�csad� �s motiv�l�. Eml�kszem minden egyes szikr�ra, amit bel�m tett, minden egyes b�tor�t� szav�ra. N�h�nyunknak olyan volt, mint egy nagyb�csi. Seg�tett abban a legf�bb elk�pzel�s�nkben, hogy olyan lemezt k�sz�ts�nk el, amit�l megremeg a f�ld… legal�bbis teljes sz�v�nkkel azt rem�lt�k, �s abban hitt�nk, hogy ez �gy lesz.

2006 �prilis�ban vonultunk st�di�ba, hogy elkezdj�k felvenni a dalokat. Annyi �j bar�ttal �s munkat�rssal ismerkedt�nk meg, hogy a st�di�ba j�r�s j� �rz�s �s term�keny folyamat volt. Minden egyes nap �rezni lehetett ezt a hihetetlen �rz�st. Az els� napt�l kezdve tudtuk, hogy valami k�l�nlegeset birtoklunk. El�sz�r a The End-et, �s a Dead!-et vett�k f�l, �s ezek v�gezt�vel nem gy�zt�nk gy�ny�rk�dni. Amikor el�sz�r meghallgattam �ket, teljesen levettek a l�bamr�l, �s m�r nem volt afel�l semmi k�ts�gem, hogy most j�tt el a mi id�nk. K�t h�napig minden egyes felvett dal olyan �rz�s volt, mintha kar�csonyi aj�nd�kokat bontan�k ki. Minden egyes hang ut�n, ami elhagyta a hangfalakat, egy adaggal t�bb adrenalint �s b�szkes�get �reztem. Eml�kszem, hogy miut�n el�sz�r meghallottam a Disenchanted-et, annyira meg�rintett, hogy sz�lni se tudtam, majd �t �r�n �t folyamatosan azt hallgattam a t�rsalg�ban.

K�t dal, amik nagyon k�zel �lltak hozz�m, �s nagyon kedvesek lettek nekem: Cancer �s a The Sharpest Lives. A legt�bb ember nem tudja meghallgatni a Cancer-t an�lk�l, hogy a gomb�c ne lenne ott a tork�ban. Nem sz�m�t, hogy ki vagy, vagy hol �lsz, a dallam �s a sz�veg �gyis meg�rint. Teljesen mindenki tud k�t�dni ehhez a dalhoz.

A felv�telek �s a kever�s 2006 j�lius�ban �rtek v�get. A kever�s alatt a dalok, amikbe szerelmesek lett�nk, valami t�lvil�giba �s egetrenget�be v�ltoztak �t. Az �llunk naponta leesett a dalokat hallva. A kever�s ut�n j�ttek a v�gs� finom�t�sok. Amikor v�gleg k�szen volt, le tudtunk �lni, hogy a v�gleges v�ltozat bel�nk sz�v�djon.

Hihetetlen�l b�szk�k voltunk a dalokra �s egym�sra, ami�rt elk�sz�tett�k szerint�nk az abszol�t My Chemical Romance albumot. Minden egyes dal az elm�lt �vekben adott v�r�nk, izzadts�gunk �s f�jdalmunk tet�pontja. A n�gy legjobb bar�tom n�lk�l a band�ban ezt nem tudtuk volna �gy �sszefogni. A b�ty�m n�lk�l, val�sz�n�leg ma m�r nem lenn�k itt. Sz� szerint. A m�sodik any�m, Stacy Fass n�lk�l, m�r egy feh�r k�penyben lenn�k valahol egy gumiszob�ban. Brian Schechter n�lk�l, nem lenne annyi �sz hajsz�lam. Csak viccelek, �reg. Te vagy a m�sik b�ty�m, aki sosem lehetett. Mindny�j�tokat szeretlek �s az �letem k�sz�nhetem nektek.

Sz�val, az eg�sz �let�nk itt van ebben a pih�s dobozban, amit most a kezetekben tartotok. Az �lmaim albuma. Csak rem�lhetem, hogy titeket is majd meg�rint �s megr�z. Mi vagyunk a Black Parade �s ti is.

The Black Parade

�rta

Bob Bryar

Nekem... a The Black Parade akkor kezd�d�tt el t�nyleg, amikor r�eszm�ltem, hogy egy igazi lemezt fogok felvenni. Ez mindig is az �lmom volt, de a m�ltban sosem volt lehet�s�gem r�. Dobolni l�ptem be ebbe a band�ba. Majdnem k�t �vig olyan r�szeket j�tszottam, amiket nem is �n �rtam. Most itt volt az id� arra, hogy t�nyleg l�trehozzak olyan dolgokat, amik majd �r�kre megmaradnak.

Az eg�sz a Warped Tour – on kezd�d�tt. A buszunk h�tulj�ban volt egy st�di� fel�ll�tva. �gy m�sra alig volt hely�nk, viszont ak�r eg�sz nap zen�lhett�nk �s gyakorolhattunk, ha �gy �rezt�k. Szerintem ennek nagy r�sze volt abban, hogy az �j lemez ilyen j�l siker�lt. V�g�l is nem sok mindent tartottunk meg abb�l, amit a buszon �rtunk, de a sz�momra ez volt a legjobb �t, hogy kitapasztaljam a dolgokat. Nem volt semmi nyom�s �s csak pr�b�ltam beleszokni a dolgokba. Az utols� dolog, amit lemezre vettem, az k�b� h�t �ve volt. Nagyon ideges voltam.

Az id� nagy r�sz�ben Toro k�l�nb�z� dolgok �sszekever�s�vel j�tszott. Azt vettem �szre, hogy mindent t�lj�tszottam. Elj�tszottam a legbonyolultabb �s legnagyszer�bb dolgot, amire csak gondolni tudtam. De m�gse m�k�d�tt. Azt�n egy id� ut�n, elkezdtem mag��rt a dal�rt dobolni. Mindenk�ppen van egy pont, amit t�lj�tszva az ember el tud rontani egy dalt. Most m�r tudom, hogy egy j� dal mag�r�l a dalr�l sz�l �s nem arr�l, hogy egy dolog ki van benne emelve.

A st�di�munk�latok k�l�nb�ztek minden m�st�l, amit addig l�ttam. Eld�nt�tt�k, hogy egy olyan st�di�t b�rel�nk ki, ahol a dobfelszerel�sem az eg�sz felv�teli munk�k alatt ott maradhat. Rendszerint a dobol�st az els� p�r h�ten veszik fel, �s ut�na a dobos munk�j�nak v�ge is van. Mi azonban dalr�l dalra haladtunk. Ha meg akartam v�ltoztatni egy �temet, ami m�r fel volt v�ve, b�rmikor megtehettem. Ez szint�n egy nagy terhet vett le a v�llamr�l. J� p�lda erre a ’Cancer’. Az els� verzi�n�l a teljes sz�m alatt j�tszottam. Ut�na �jra �s �jra meghallgattam, �s elhat�roztam, hogy visszafogom az eg�szet egy picit. Nem nagy v�ltoztat�s volt, a v�geredm�ny m�gis teljesen m�s lett.

Egy csom� olyan dolog van a lemezfelv�tellel kapcsolatban, amir�l azt hittem, hogy m�r ismer�s, azt�n m�gis az ellenkez�je bizonyosodott be. Az egyik ilyen dolog, hogy csak bemegy�nk a st�di�ba, azt�n k�nnyed�n �s gyorsan �sszehozunk egy nagyszer� lemezt. T�ved�s. Ez val�sz�n�leg az �letem egyik legfur�bb szakasza volt. Pontosan eml�kszem r�, hogy egyszer azt mondtam Gerardnak, hogy a The Black Parade ki akar ny�rni minket. N�h�ny ponton t�nyleg �gy �rz�d�tt. Egy csom� szem�lyes �s orvosi dolog t�rt�nt vel�nk. Ezek a probl�m�k, �s a t�ny, hogy �t sr�c megpr�b�lta a t�l�k telhet� legjobb lemezt �sszehozni, n�ha el�g nagy megpr�b�ltat�sokhoz vezettek. Hogy ezzel megbirk�zzunk, volt egy megold�sunk, a viharszoba. Nem is egy, hanem h�rom. Ezekben a szob�kban a s�lyos dolgok k�z�l is a legs�lyosabbakat besz�lt�k meg. Ezeket a t�m�kat kisebb, cs�ndesebb, szem�lyesebb szob�kban kellett felhozni. Szem�lyesnek kellett maradnia. Ha b�rki m�s meghallotta volna, hogy mikr�l folyik ott a sz�, biztos, hogy k�rh�zba dugtak volna minket. �gy visszatekintve az eg�sz dolog �r�ltnek hangzik, de akkor ez az eg�sz a vil�g v�g�t jelentette nek�nk. Itt van egy p�lda egy ilyen szitu�ci�ra. Arra fogom az eg�szet, hogy m�r nagyon f�radt voltam, mert m�r most �gy visszatekintve mind tudjuk, hogy t�vedtem. A felv�telek alatt egy indul�t kellett j�tszanom. J�tszottam azt, ami szerintem odaill� volt, de mindenki m�s azt mondta, hogy t�lj�tszom. �n, valamilyen okn�l fogva, �tmentem bunk�ba, �s elkezdtem vitatkozni. R�viden: egy ilyen szob�ban k�t�ttem ki. �r�kig besz�lgett�nk, �s v�g�l olyan t�m�k is felmer�ltek, amik egy�ltal�n nem is tartoztak oda. Ez�rt tartott minden ilyen �ssze�l�s olyan nagyon sok�ig. Az egyik dologb�l j�tt a m�sik, abb�l a harmadik �s �gy tov�bb. A legv�g�n, minden ilyen �ssze�l�s j�l v�gz�d�tt, �s mindenki boldog volt �s mosolygott.

azokat az embereket is meg szeretn�m eml�teni, akik egyszer�bb� tett�k a felv�teleket.

felsorolom �ket, majd besz�lek r�luk:

Rob Cavallo, Doug McKean, Chris Steffen, Mike „Sack” Fasano �s Hans.

Robot neh�z volt el�sz�r kiismernem. Nagy, h�res producerhez m�lt�an kellett volna viselkednie, de egy�ltal�n nem volt olyan. Elvitt minket vacsor�zni, �s emberekk�nt kezelt minket, �s nem egy bandak�nt, akiket h�ress� akart tenni. Nem is nagyon sz�lt bele a dobol�somba, hanem egy csom� b�tor�t�st kaptam t�le. Azon k�v�l mindig ott volt, ha besz�lget�sre volt sz�ks�g. M�g ha a probl�m�nak semmi k�ze se volt a lemezhez, b�rmelyik�nket fel tudta dobni, hogy az a bizonyos probl�ma ne hasson r�nk negat�van. � mindenk�ppen az az egyetlen ember, aki ennek a lemeznek a producere lehetett.

Doug szint�n egy m�sik ember, aki egy els�rang� s***fej lehetett volna, ha �gy akarta volna. Van egy Grammy-je. Manaps�g ha van egy Grammy-d, �rinthetetlen vagy. Eg�sz nap el tudtam h�ly�lni Doug-gal iChat-en, ut�na bementem a st�di�ba �s r�j�ttem, hogy ez a rendes sr�c a legjobb technikus az �zletben. Doug kap�sb�l hihetetlen hangokat tudott keverni. Megvannak a m�dszerei arra, hogy hova tegye a mikrofonokat �s m�s k�ty�ket amiket � hoz mindig a mel�hoz. Mindegyik banda szerint Doug csavar egyet a dalokon �s a lehet� legjobb cuccot hozza l�tre. A felv�telek j� hangulatban teltek, az alkot�kedv vir�gzott. Mindig adott nekem id�t �s engedte, hogy annyiszor doboljak fel egy-egy r�szt, amennyiszer csak akarok. Doug szint�n az egyed�li lehet�s�g volt ehhez a lemezhez.

Chris Steffen volt a technikus asszisztense a lemezen. �gy n�z ki, mint egy hippi, de az ember olyan, mint egy sz�m�t�g�p. Nagyon okos, �s Nebraska-i. A felv�teleket sim�v� tette, a st�di�t pedig otthonoss�. Plusz azt is ki kellett b�rnia, hogy Doug �s �n minden t�z percben azzal ny�zzuk, hogy hozzon Coffee Bean-t. Reggelig fenn maradt, hogy fel�gyeljen a szem�lyes �gyeinkre, mert tudta, hogyan kell. Mindny�junkat boldogg� tett �s t�le a munka k�nnyed�n folyt. Chris rulez.

Sack a dobfelszerel�s�rt felelt a lemezen. Ez a folyamat sokkal nehezebb volt, mint azt gondoltam volna. Minden egyes dalhoz m�s cuccok kellettek. Sok olyan helyzet volt, amikor �n azt mondtam, hogy j�l sz�lnak a dobok, de Sack �s Doug nem egyeztek meg velem. Olyan dolgokat kerestek, amikr�l addig nem is tudtam. De amikor �gy tal�lt�k, hogy t�k�letes a r�sz, a dobok elkezdtek dalolni. �s ez mind Sack nagyszer� �tleteinek �s soha ki nem fogy� pacsijainak k�sz�nhet�k. Sokat seg�tettek nekem.

Ezek a The Black Parade fontosabb eml�kei sz�momra. �r�l�k, hogy be tudtuk fejezni �s alig v�rom, hogy turn�zzunk vele, �s �l�ben j�tszhassam a dalokat. Ez a legjobb �s a leg�r�ltebb dolog, ami valaha is t�rt�nt velem �s meg szeretn�m k�sz�nni a m�sik n�gy sr�cnak az �lm�nyt. Tartozom nekik.